Balázs Péter színigazgat-jobbos színházat akarunk!
Színész ennél jobbat nem kívánhat-páratlan színjáték után került a szolnoki színház élére a komikusként is ismert Balázs Péter. Először azt hittem Balázs Pali futott be, de őt még nem kedveli eléggé a Fidesz-brancs. :-(((
Átfogó offenzívát indított a Fidesz, hogy minden fontos vidéki teátrum vezetését megszerezze, a győri diadal (Korcsmáros lapáton) és a kaposvári félsiker után immár Szolnok sem lesz a vörösök előretolt bástyája! Hajrá!
A szolnoki színigazgatói állásra kiírt első pályázatot márciusban-egy nappal az eredményhirdetés előtt-visszavonták, mivel a legesélyesebbnek tartott jelölt, Rátóti Zoltán visszalépett. Ezután Szalay Ferenc fineszes polgármester felkérte Balázs Péter színművészt, hogy pályázzon mán. Az önkormányzat úgy kommentálta ezt, hogy a jobboldali városvezető tiszta lapokkal játszik.
A második pályázat kiírását politikai és szakmai viták előzték meg, színészi körökben többen tiltakoztak Balázs ellen pl: Magyar Színházi Társaság, nyílt levelekkel bombázták a polgármestert. Mások azt sérelmezték, hogy a lapokat előre leosztották. Csattanós cáfolatot kaptak! Hét jelölt kívánt direktor lenni. A pályázók között volt Szikora János, a teátrum jelenlegi vezetője, Balázs Péter színész, Lukáts Andor színész-rendező, Anger Zsolt színész-rendező, Bozsó József színész, Mertz Tibor, a Nemzeti Színház művésze, valamint Telihay Péter rendező.
A szakmai bizottság a héten meghallgatta a pályázokat, értékelte pályamunkájukat, terveiket. Kimagaslóan Anger Zsolt elképzeléseit, szakmai terveit értékelték a legtöbbre. Az önkormányzat természetesen Balázs Péter mellett döntött. Először is a szakértelem piszkos bolsevista trükk, másodszor is Balázs a "mi kutyánk kölyke"-a szemétláda Majtényi meg el van fogulva!
A jobbos színház biztosan sokkal jobb lesz! Gratulálok Balázs Péternek, aki öt éven át irányíthatja a Szigligeti Színházat, s megmutathatja milyen jó káder.
"Meggyőződésünk, hogy nem szabad kockára tenni annak a színháznak a jövőjét, amely mind a szolnoki közönség, mind az elmúlt harminc év magyar színháztörténetében meghatározó jelentőségű szerepet játszott" - áll az 57 művész által aláírt levélben, akik Balázs kinevezése ellen tiltakoztak. Biztos szocibérencek, ki velük a színházakból!
Ebben a kérdésben szerintem totál elfogult vagy, Toku!
1. a színészszakma megosztott, többségük baloldali-ezért tiltakoztak!
2. Ki tartja fenn a színházat-a színésztársaságok vagy az önkormányzat? Akkor nyilvánvaló ki dönt!
3. Balázs Péter kiváló színész és rendező, elkelt már kis frissítés Szikora után!
Igaza van Caesariónnak. Remélem azokat a böszme baloldali színészpalántákat kihajítja Balázs!
Most az a baj Balázzsal, hogy humora is van? A liberálbolsik majd mennek színházba Pesten meg Szegeden, slussz
Üdv, drága Jobb-ak! Szomorú, hogy ti is így gondoljátok, hogy a politikai nézetei alapján kell megválasztani a kultúra vezéralakjait, színigazgatókat, stb..:_(((
Szalay polgármester tényleg nyílt lapokkal játszott! Most pedig kijelentette: "Nehogy már a farka csóválja a kutyát!" Tökéletesen igaza van, ennyi.
És mi a cafrangot akar most a baloldal?! Balázs Péter monnyon le, vagy mi a fenét????
És kapjon türelmi időt, az ő reformjai ezerszer sikeresebbek lesznek, mint a Fletó féle megszorítás. Balázs jelszava most is: Kézszorítás-minden ellenséggel! Nem ám megszorítás, kiszorítás...
Jellemtelen, gerinctelen alak Balázs-szerintem.
Caesarion! Eléggé demagóg, ahogy mixeled a dolgokat. A kormányfői posztot mindig politikus tölti be. A színházi direktorit talán nem kellene...
Pályázaton nyert Balázs? Demokratikusan? Akkor meg miahézag? Savaynú a szőlő?
Szegény Balázs, neki csak Szolnok járt. Eperjes állítólag válogathat a kendermagban, melyik színház köll neki.
Győr nem kellett neki! Így aztán Korcsmáros helyett ideiglenesen Forgács Péter a direktor. De persze még meggondolhatja magát, szerintem a győri fideszcsapat secperc alatt kinevezné!
A Balázs Pali mikrofonja se áll jól a kezetekben: Toku, Csaraplo, Ál-Onzó!
Szerencsétek, hogy nem működik a fájlfeltöltés, mert akkor itt lenne már pár kép Balázs Péter legjobb szerepeiből-hihetetlenül tehetséges!
Az egész úgy tetűség-mindkét oldalról, mocskos, szennyes és férges!
Tessék, Caesarion-a wikipediáról!
Balázs Péter (Budapest, 1943. március 5.) színművész, rendező.
Élete
1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karrierje a veszprémi Petőfi Színházban kezdődött, majd a fővárosi Vígszínházban folytatódott (19701995). Jelenleg szabadúszó. Főleg komikus szerepeiről ismert, több filmben is játszott, és népszerű szinkronhang.
Filmjei
Hyppolit (1999) Tóbiás
Szeleburdi vakáció (1987) Belvizi
Az élet muzsikája Kálmán Imre (1984) színész
István, a király (1984) Bese
Linda sorozat (1984) (TV-sorozat) Kő Zoltán
A napos oldal (1983) (TV film)
Egymilliárd évvel a világ vége előtt (1983) (TV film)
Hófehér (1983) rajzfilm Hóhér, hang
Buborékok (1983) (TV film)
A Nagy Ho-Ho-Ho Horgász (1982) (TV-sorozat) hang
Hupikék törpikék (1981) rajzfilm Törpojáca, hang
Szeleburdi család (1981) Belvizi
Circus Maximus (1980) Orvos százados
Kojak Budapesten (1980)
Boldog születésnapot, Marilyn! (1980) színész
Mese az ágrólszakadt igricről (1980) (TV film) Főzenész
Égigérő fű (1979)
A Korona aranyból van (1979) (TV film)
Dóra jelenti (1978) Halápy, konzul
Székács a köbön (1978) (TV film)
A Cárné összeesküvése (1977) (TV film)
A Tanítvány (1977) (TV film)
Fogságom naplója (1977) (TV film)
Petőfi (1977) (TV-sorozat) Koren, a tanár
Ballagó idő (1976) a rendőr
Pókfoci (1976) a tanár
Süsü, a sárkány kalandjai (1976) (TV-sorozat)
141 perc a Befejezetlen mondatból (1975) zsaru
Asszony a viharban (1975) (TV film) Dongó
Állítsátok meg Arturo Uit! (1975) (TV film)
Hosszú utazás (1975) (TV film)
Hogyan viseljük el szerelmi bánatunkat?!... (1975) (TV film)
A Külföldiek (1975) (TV film)
Vivát, Benyovszky! (1975) (TV-sorozat)
Ficzek úr (1974) (TV film)
Mekk Elek, az ezermester (1974) (TV film)
Jelbeszéd (1974) Dr. Sík
Álmodó ifjúság (1974)
Pókháló (1973) Galambos újságíró
Emberrablás magyar módra nálunk ez lehetetlen (1972)
Fuss, hogy utolérjenek! (1972) színész
Harminckét nevem volt (1972)
Makra (1972)
A fekete város (1971) (TV film)
Bors (1968) (TV-sorozat) színész
Az özvegy és a százados (1967)
Princ, a katona (1966) (TV-sorozat) színész
Patolyat akció (1965)
Tilos a szerelem (1965) Bartos
Díjak és kitüntetések
Jászai Mari-díj (1982)
MSZOSZ-díj (1993)
Pro comedia-díj (1994)
Egyébként a Nagy Ho-Ho-Horgászban egyenesen imádtam. S nem is annyira a személyről van szó, mint a politikai játszmáról, amely sok embert dühít.
Köszi, Toku! Na ez imponáló ugye? Mégiscsak alkalmas lesz direktornak?
Szerintem megfelelő döntés született. Az őszi választás előtt a színház homlokzatán az akkori mszp-s polgármesterjelölt hatalmas, kifeszített plakátja díszelgett (a kérdéses jelölt néhány évvel korábban a színház igazgatója is volt). Szerintem Balázs Péter országosan elismert és híres színész, az új szellemiség pedig már amúgy is hiányzott a színházból....
Ja, és a tulajdonos-fenntartó önkormányzat miért nem értékelhetné saját, jól felfogott belátása szeint a jelölteket?
Igen, Dante, de akkor minek kell a szakmai kuratórium-a piszkos bolsevista trükk!? Mondják azt a mi kutyánk kölyke, aztán annyi!
Most akadtam rá e virtuális naplóra. Észrevételeim:
1.Először Sopron esett el, Győrben feljelentették az igazatót, talán nem véletlenül, Kaposvárott nincs félsiket, talán jövőre lesz egész, Kecskemét még várat magára, most Veszprém jön, meg a Zalaegerszegi bábszínház, egyelőre ennyi.
2. Nem vonták vissza az első pályázatot, hanem eedménytelennek minősítették, mert Rátóti Zoli visszalépett.
3. A szakmai bizottság nem hallgatott meg senkit, csak pár soros véleményt írt a pályázatokról. A Kulturális (Oktatási és Vallási) Bizottság valóban meghallgatta a jelölteket és Balázs Pétert javasolta igazgatónak, akit a Közgyűlés megválaszott.
A bizottsági döntés és a Közgyűkés közötti egy éjszakát használták fel a POSZT-on hamgulatkeltésre.
Felületes vagy, ha előveszel egy témát, nem ártana kicsit körültekintőbben vizsgálódni. Hogy szándékosan, valamilyen cél érdekében vagy pontatlan, azt nem feltételezem.
Üdv.: XXX
Azt azért remélem nem vitatod, kedves Ikszek, hogy a szakmai bizottság egyhangúlag Angert javasolta. S ha eleve csak Balázs Péter jöhetett szóba, akkor mire volt jó az egész cécó?
sajnĂĄlom, hogy ma itt az a szĂnvonal van, amit hozzĂĄ nem ĂŠrtĹk dĂśntenek el (mindkĂŠp oldalrĂłl), sajnĂĄlom, hogy nincs igazi kultĂşra, sajnĂĄlom, hogy a kĂŠt pĂĄrt ĂŠs a mĂŠdia elĂĄrulta az embereket, akik egyre butĂĄbbak ĂŠs butĂĄbbak ĂŠs csak olyan szĂnhĂĄzba jĂĄrnak, ahol sztĂĄrok ĂŠs barĂĄtkĂśztĂśsĂśk ĂŠs protekciĂłsok tĂĄncolnak ĂŠs csĂĄrdĂĄst jĂĄrnak ĂŠs mindent lenĂŠzve nem tudnak semmit az emberi lĂŠlekrĹl. De kedves, butus barĂĄtaim, van mĂŠg remĂŠny...